Bemutatkozás

Létai Bonifác vagyok, 21 éves, a szüleimmel és két húgommal élek Ácson. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatója vagyok, 2017 januárjában fogok végezni gépészmérnökként.

A kapcsolatom a kutyákkal 2000 augusztusában kezdődött. Ekkor megvettük Vacakot, a csau-csaut, aki sajnos 2013.07.16-án, 13 éves korában itt hagyott bennünket. Őt tekintem első kutyámnak, mert ő az első, akire emlékszem. Valójában édesapám 18 éves kora óta foglalkozik a fajtával, de 1995-ben panellakásba költöztünk, és el kellett ajándékozni az állományt. Szóval nagy volt az öröm, mikor 2000-ben elkészült mostani házunk kerítése, és újra vehettünk egy kiskutyát. Ekkor 8 éves voltam, és már akkor megfogott a kiállítások hangulata, a kutyázás világa. Vacakkal voltunk jó pár kiállításon, és nagyon szép eredményeket értünk el vele. Mikor pedig eljött az ideje, születtek kölykei is, akiknek a nevelésében az egész család nagy örömmel vett részt. Az utolsó alomból meghagytunk egy kis szukát, Hollyt. Vacak is gyönyörű képviselője volt fajtájának, de Holly egyszerűen fantasztikus volt. Kanokat megszégyenítő megjelenésével a család büszkesége lett. Kiállítási eredményei neki is rendkívül dicséretesek voltak, ezért nem volt kérdéses, hogy őt is tenyésztésbe vonjuk. 2011. november 13-án azonban az ellés előtti pillanatokban a szíve felmondta a szolgálatot. Hatalmas űrt hagyott a családban ez a tragédia, és én rögtön a kutyafajták tanulmányozásába temettem magam. Nem bírtam elviselni Holly hiányát, minél hamarabb akartam egy kiskutyát. Végül a leonbergi fajta mellett döntöttünk. Ekkor pedig a magyar leonbergi kennelek felkutatásával töltöttem minden szabad időmet. Nagyon sok jó kennelt találtam, de végül a Leoland vom Unterberg kennel akkor aktuális „C” alma fogott meg. A szülőpár minden szempontból ideális volt, mondhatni megtaláltam a számomra tökéletes almot. Ennél már csak az volt nagyobb öröm, mikor Istvánnal és Katival – a kennel tenyésztőivel – egyeztetve megtudtam, hogy van még szabad kiskutya. 2012. január 8-án elhoztunk egy kis szukát, Casey Leoland vom Unterberg-et, vagyis Caseyt, és ezzel a nappal megváltozott a család élete.

Casey minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak, ő egy álomkutya. Mind külsőben, mind belső tulajdonságaiban a leonbergi ideálom megtestesítője. Mikor készen állt rá, elkezdtünk vele is kiállításokra járni. Neki viszont már én vagyok a felvezetője, és nekem is bele kellett szoknom eme nem könnyű, ám annál élvezetesebb feladatkörbe. Nagyon sokat gyakoroltunk itthon, és megérte. A kiállításokon a fejlődés szemmel látható, minden kiállításon egyre jobbak vagyunk, és mostanra Casey is sok szép eredménnyel büszkélkedhet. Katival és Istvánnal pedig azóta is tartjuk a kapcsolatot, sőt azt hiszem mondhatom, mostanra nagyon jó barátság alakult ki köztünk. Édesapám mellett őket tartom első számú mentoraimnak, és örökké hálás leszek nekik, hogy egy ilyen kedves kutyát tudhatok magaménak.

Elhatároztam, hogy történjék bármi, ezentúl mindig kapcsolatban leszek a leonbergikkel, és ha tehetem, tenyészteni is fogom őket. Ehhez első lépésként megalapítottam saját kennelemet, a Bear from Castle kennelt. A célom, hogy Caseyhez hasonló típusú, egészséges, arányos felépítésű, erős maszkú, sötét árnyalatú leók kerüljenek ki a kennelemből, akik külsőleg, és belsőleg is konvergálnak a standardban leírtakhoz.

2013.08.04.