Nem is tudom hol kezdjem… 😭 Múlt szerdán, rövid gyengélkedés után el kellett engednünk Casey mamit. Vasárnap délután még tökéletesen jól volt, még sorban állt a kiskutyáknak adott jutalomfalatért is. Viszont aznap este már nem ette meg a teljes vacsoráját, majd hétfőtől kezdve rohamosan csökkent az étvágya. Kapott infúziót, gyógyszereket, de a keddi laboreredmények szerint nagyjából minden belső szerve összeomlott. Szerdán minden erejét elvesztette, így meg kellett hoznunk a nehéz döntést, el kellett őt engednünk. Teljesen váratlanul ért minket, annyira jó állapotban volt. Hatalmas űrt hagyott a szívünkben, hiszen vele kezdődött minden.
Casey volt a legelső leonbergim. 19 éves voltam, amikor hazahoztuk. Gyakorlatilag mellette váltam felnőtté, és óriási szerepe volt abban, hogy azzá az emberré váltam, aki most vagyok. Csodálatos kutya volt, csodálatos szívvel. Fáradhatatlanul követelte a simogatást, ha mellettem ült vagy feküdt, és valahányszor megálltam, mindig bökdösött az orrával vagy a mancsával. Ezt akár 30 perc masszázs után is csinálta, soha nem unta meg. Maximálisan élvezte az életét 11 évig és 2 hónapig, amiért nagyon hálás vagyok. Bár a legtöbb kutyám az ő leszármazottja, nélküle mégis üres a házunk, és soha nem lesz már ugyanaz. Szaladj most már szabadon odafent Casey mami, illetve öleld át szorosan Bombát, Ladyt és Rose-t. Találkozunk még 💔💔