Január közepén derült ki, hogy Rose-nak csontdaganata van. Azóta mindent megtettünk, hogy ezt a szörnyű és fájdalmas kórt esetleg visszafordítsunk, de legalábbis lassítsuk a terjedését. Összetörten jelentenem be, hogy sajnos szerdán utunk végére értünk. Rose-zal a valaha volt legjobb és legkedvesebb kutyámat veszítettem el. Betegségét méltósággal viselte, még a végén is imádta a rövid sétákat a parkban. Azonban hatalmas mennyiségű fájdalomcsillapítót kapott, 6.5 felnőtt ember napi adagját. Végül elvesztette az étvágyát, ami alaphelyzetben mindig óriási volt. Ez volt az a pont, amikor meg kellett hoznom életem tán legnehezebb döntését. El kellett őt engednem, mielőtt túl késő lett volna. A csontrák kegyetlen, önző dolog lett volna szenvedni hagyni. Rose a lelkitársam volt, és attól tartok soha nem lesz még egy ilyen kutyám, mint ő volt. Imádta bekapni a kezemet, s húzni maga után, hogy menjünk sétálni. Saját kiskutyái sosem voltak, de mindig szeretettel és gondoskodással segített nevelni a többiek kölykeit. Bármit kértem tőle, mindig első szóra megtette, leste a kívánságaimat. Az egyetlen dolog, ami segít enyhíteni a hiánya okozta űrt, a tudat, hogy többé már nincsenek fájdalmai. Rose egyszeri és megismételhetetlen kutya volt, soha nem fogom elfelejteni. Szaladj szabadon odafent Rose, találkozunk még 💔💔